26 éjszaka - Erotikus kalandok
1.
Csajozási és pasizási tanácsok
A női test illata bizonyára isteni eredetű. Ezúttal is, mint
mindig, még mielőtt teljesen felébredtem volna,tudtam, hogy egy nő fekszik
mellettem. A mennyei eredetű illat leírhatatlan, és sokak számára
észrevehetetlen is egyben. Számos ismerősöm mesélte, hogy csak bizonyos
körülmények között tudatosul bennük, ami szerintem elég lehangoló tény. Azokon a
ritka reggeleken, amikor nélkülöznöm kellett ezt az illatot, eluralkodott rajtam
valami szörnyű levertség, és heves késztetést éreztem, hogy ismét
megtapasztaljam, méghozzá olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehetséges.
Azon a
bizonyos reggelen nem szenvedtem a hiányától. Hálásan kinyújtottam a kezemet,
hogy megérintsem a mellettem szuszogó testet, bár még nem voltam annyira
magamnál, hogy eszembe jutott volna a neve. De nem is számított. Az illat
elárulta, hogy nőről van szó, és a kezem hamarosan visszaigazolta azt, amit az
orrom már jelzett. Lágy, meleg, sima bőr, ágaskodó mellek, gömbölyded fenék,
formás, feszes comb…
- Jó reggelt! - hallottam az álmos hangot, és hirtelen beugrott. Igen, ez
Phyllis. Szőke, csinos, macskaszerű, és… férjezett.
A férje üzleti útra ment. Milyen kényelmes lehetőség! Nem ez volt az úriember
első utazása, amit Phyllis és én kihasználtunk. Volt valami a nővel
kapcsolatban, amit küszködve igyekeztem feleleveníteni. Mindig is büszke voltam
arra, hogy képes vagyok elraktározni az elmémben - mint valami lexikonban, ha
szabad így mondanom - az ilyen jellegzetes adatokat. Ó, igen, megvan! Phyllis
azt szerette, ha egy bizonyos módon érintem meg. Magasan a combjai között,
pontosan a hüvelye alsó pontjánál.
Pontosan… éppen… így…
- Óóó! - lihegte Phyllis.
- Ó, istenem! Ó, Steven! Közelebb csusszant, hozzám préselte rendkívül formás
testét, és vonaglani kezdett. Az ujjaim ismét végigsimították azt a bizonyos
pontot, majd egy kicsit messzebbre kalandoztak.
- Jézusom! - sóhajtott ismét, majd a lábát magasra lendítve rám vetette magát.
Széles terpeszben feküdt rajtam, megragadta a farkamat - ami már az ébredésem
pillanatától fogva keményen ágaskodott - és bevezette a testébe. Elismerésem
jeléül felnyögtem, ám ebben a pillanatban megszólalt a telefon.
- Ó, istenem! - nyögte Phyllis elfúló lélegzettel.
- Jaj, ne!
- Ez csak Miss Greenglass lesz! - nyugtattam.
- Ne aggódj! Az éjjeliszekrényen álló telefon felé nyúltam. Igyekeztem úgy
mozogni, hogy ne szakítsam meg a testünk közötti kapcsolatot.
- Ne vedd fel! - lihegett a nő, de én csak kacsintottam.
- Igen? - szóltam a telefonba.
- Én vagyok, Mr. Walling! Csakugyan Miss Greenglass volt, az asszisztensem.
Minden egyes hétköznap reggel ebben a nevetséges, civilizált emberhez méltatlan
órában jelent meg a házamban. Ettől a szokásától nem tudtam eltéríteni se
könyörgéssel, se fenyegetéssel.
- Dolgom van, Miss Greenglass! - mondtam kurtán
a telefonba. Ez bizonyos értelemben igaz is volt, bár pillanatnyilag csupán
annyit kellett tennem, hogy hanyatt fekszem, miközben Phyllis vadul hullámzó
keblekkel és gyönyörű ívben hajló lábakkal fel-le ugrál rajtam.
- Biztos voltam
benne - mondta Miss Greenglass, és a hangját éppen csak egy árnyalatnyi
szarkazmus színezte. Valószínűleg meghallotta a háttérben Phyllis zihálását, de
az is lehet, csupán arról volt szó, hogy a titkárnőm tökéletesen tisztában volt
azzal, mit szoktam csinálni ebben az időszakban.
- Arra gondoltam, hogy nekilátnék azoknak az szerződésformáknak, Mr. Walling,
amíg maga… rá nem ér.
- Rendben - mondtam -, köszönöm, Miss Greenglass! Éppen időben tettem le a
telefont, így megkíméltem a titkárnőmet attól, hogy végighallgassa az örökké
orgazmusra kész Phyllis elragadtatott sikolyait, amelyek megerősítették volna
abban, amit már addig is tudott. Phyllis hátravetette a fejét, vadul vonaglott a
kéj édes szorításában, majd elernyedt és rám zuhant.
- Ne aggódj Miss Greenglass miatt! Már megszokta, hogy várnia kell! Azzal
gurulva átfordultunk, óvatosan, nehogy megszakadjon a gyönyörteli összeköttetés.
Ekkor én voltam felül, és nekiláttam, hogy maradéktalanul kiélvezzem a pompás
női test nyújtotta örömöket.
- Elvégezte, amit akart, Mr. Walling? - érdeklődött Miss Greenglass, miután
megjelentem az irodaként szolgáló szobában. - Átmenetileg, Miss Greenglass,
átmenetileg. Mrs. Dilsey eléggé kimerült, és pillanatnyilag nincs a közelemben
másik nő. Hacsak, esetleg ön nem kapható valamire… Miss Greenglass a lehető
legsivárabb tekintetével nézett rám. A szándékaim nem jelentettek újdonságot
számára. Gyakorlatilag napról napra nőtt bennem a vágy, és vele együtt a
reménytelenség is. A tőlem kapott ajánlatokra sorban lekicsinylő elutasítás volt
a válasz.
- Biztos vagyok abban - közölte ezúttal -, hogy az ön számára nem jelent
problémát, hogy megtalálja a megfelelő prédát, még napnyugta előtt.
Nekiláthatunk végre ezeknek a szerződésformáknak? Ami engem illet, sokkal inkább
vágyódtam az ő formái után, és ezzel tökéletesen tisztában is volt. A testét
nézni nagyobb gyötrelmet jelentett a számomra, mint bármi más.
Ruháinak rideg,
hivatalos stílusa még csábosabbá varázsolta. Sötét haját rendszerint magasra
tornyozta a fején és összetűzte a tarkóján. Sokszor szinte szétvetett a vágy,
hogy lássam, amint a pompás hajkorona kibontva leng, és szabályos, rendkívül
vonzó arca körül lobog. Sajnálatos módon, bár már hat hónapja dolgozott nálam,
és heti öt napot töltöttünk együtt, még azt sem engedte meg, hogy a keresztnevén
szólítsam.
- Prédát mondott? - kérdeztem. Úgy éreztem, mintha kissé megsértődött volna
valamiért.
- Biztosíthatom, hogy nem prédának tekintem a hölgyeket, akikkel időnként van
szerencsém… hogy úgy mondjam…
- Enyelegni? - segített ki Miss Greenglass.
- Köszönöm. Enyelegni. Szóval, nem
prédaként gondolok rájuk. Bizonyos értelemben vadászom rájuk, de nem használok
fegyvert, nem sebzem meg őket és nem okozok nekik semmiféle gyötrelmet. Csupán
gyönyört adok, és ők viszonozzák a szívességet.
- Milyen nagylelkű! - morogta Miss Greenglass.
- Nekilátunk végre a munkának?
- Ami azt illeti, én most lelépek. A Brooks Brothershez megyek, hogy megnézzek
egy új öltönyt. Tegnap merő véletlenségből benéztem hozzájuk, és egy nagyon
kedves, ifjú hölgyhöz volt szerencsém, aki ott dolgozik. Tudja, én még emlékszem
arra, hogy régebben a Brooks Brothers egyáltalán nem alkalmazott nőket. De
változnak az idők, és a változás néha kimondottan előnyös!
- Értem, szóval már kijelölte a mai célpontot - állapította meg a titkárnőm
szárazon.
- Látom, makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy ilyen ádáz képet fessen rólam. De nem
tagadom, valóban ilyen gondolattal játszom. A hölgy neve: Abigail. Mindig is
tetszett ez a név. Van benne valami büszke és ódivatú, de ezzel együtt amolyan
kislányos csengésű. Abigail. Tudja, valami miatt vonzódom az A- val kezdődő
nevekhez! (Miss Greenglass keresztneve: Anne.)
- Maga valamennyi névért rajong, kezdődjék az ábécé bármely betűjével, A-tól Z-
ig - mondta negédesen.
- Feltéve persze, ha női név. - Ha jobban belegondolok, ez igaz - bólintottam.
- És azt hiszem, egyszer-kétszer végigmentem már az összes betűn. Bár, talán az
X kimaradt. Nem is, várjon csak! Néhány évvel ezelőtt volt szerencsém egy
hölgyhöz, aki a Xanthippe nevet kapta az apjától. Az öregúr történészprofesszor
volt. A lány a mindennapi életben persze nem használta, Tiffanynak hívatta
magát. Teljesen véletlenül megtudtam, hogy…
- Tudja, mit kellene tennie? - szakított félbe Miss Greenglass, hangjában a
jellegzetes, greenglassi tónussal.
- Menjen végig sorrendben az egész ábécén. Úgy vélem, komoly kihívás lenne,
szemben azzal, hogy rendszertelenül, nyakra-főre teríti le az áldozatokat. Egy
pillanatig elgondolkodtam.
- Tényleg, ebben van valami - bólogattam lassan.
- Ez tényleg komoly kihívás! Elkezdeném, mondjuk Abigaillel - feltéve persze,
hogy becserkészhető -, aztán folytatnám Barbarával, Bettyvel, majd jöhetne egy
Carolyne, vagy egy Christine… Ha sikerülne elcsábítani hetente egyet, hat hónap
alatt végeznék az egész ábécével.
- Már hogy a csudába lenne képes - szúrta közbe Miss Greenglass - heti egyre
korlátozni a hódításai számát?
- Természetesen időközben lennének mások is, és…
- Nem, nem lennének mások! - csattant fel Miss Greenglass.
- Ez is része lenne a feladatnak. Ez is kihívás! Szigorúan tartania kell az
ábécé sorrendet mindaddig, amíg be nem fejezi! És ha nem sikerül hat hónap alatt
befejezni, akkor bizony kudarcot vallott. Kíváncsian méregettem a hölgyet.
- Jól értem, hogy maga szabályokat állít fel nekem? - kérdeztem.
- Van valami oka azt hinni, hogy nem tudom megcsinálni? Miss Greenglass
megjutalmazott jellegzetes, kifürkészhetetlen pillantásával.
- Azt hiszem, elég nehéz lenne teljesíteni - mondta végül -, még magának is!
- Hajlandó lenne - kérdezem lassan -, fogadni velem?
- Fogadni, Mr. Walling?
- Igen, fogadni. Hogy képes vagyok-e huszonhat nővel hálni, a keresztnevük
kezdőbetűje alapján ábécé sorrendbe rendezve? Méghozzá, hat hónap lefogása
alatt?
- És ebben az időben nem foglalkozik másokkal?
- Ha ragaszkodik hozzá! - vontam vállat.
- Ez még ösztönözni is fog, hogy lendületesebben haladjak előre.
- És mi lenne a fogadás tétje? - kérdezte Miss Greenglass. A hangja éppoly hűvös
volt, mint bármikor, de láttam, az arca enyhén elpirult, jelezve, hogy van
elképzelése arról, mi lesz a válaszom. Vagy legalábbis részben.
- Nos, ha valamilyen okból kifolyólag én veszítenék - ön nyilván erre számít -,
mondjuk, megduplázom a fizetését. A csudába is, ennél több kell - megtriplázom!
Hogy tetszik?
- Eléggé csábító - mormolta -, sőt, rendkívül csábító, Mr. Walling! És mi
történne, ha nyer? Egyenesen a szemébe néztem, és el kell ismernem, vitézül
állta, sőt viszonozta a tekintetemet.
- Ha nyerek, Miss Greenglass - válaszoltam neki megfontoltan -, akkor elkezdem
elölről az ábécét. Méghozzá Anne Greenglass-szel.
- Értem - bólintott, és a tekintetét továbbra is a szemembe fúrta. Igazából nem
vártam tőle, hogy beleegyezik. Ez viszont világosan megmutatja, hogy bár
bizonyos dolgokban többet tudok a nőkről, mint bármely más férfi (lehet, hogy ez
kissé elbizakodottnak hangzik), néha viszont semmit sem tudok róluk, ahogy más
sem.
- Rendben - bólintott Miss Greenglass -, állom a fogadást! Majdnem elájultam.
- Tényleg? - kérdeztem ostobán.
- Igen - válaszolta -, állom. Most pedig elindul, vagy neki-állunk végre ezeknek
a szerződéseknek?
- Már régóta ábrándozom arról - mondtam Abigailnek -, hogy a Brooks Brothers
egyik apró öltözőfülkéjében szeretkezem egy nővel. - Valóban, Mr. Walling?
Abigail elpirult, és elfordult, hogy kiegyengesse a bemutató asztalon halmozódó,
krétacsíkos ingeket. Volt egy érzésem, hogy a pirulás ellenére a hölgy korántsem
döbbent meg annyira, mint mutatta.
Az ifjú hölgyek (márpedig a bájos Abigail a
húszas évei elején járt) manapság ritkán őrizgetik az érintetlenségüket. A saját
lábukon álló nők meg aztán pláne nem, még a Brooks Brothersnél uralkodó
konzervatív környezetben sem. És akármilyen tartózkodó is volt a bájos Abigail,
biztos voltam abban, hogy már nem szűz. Szemmel láthatóan elgondolkodott egy
pillanatra a lehetőségen.
- No, persze - mondtam vidáman -, ha az öltözőfülke nem jöhet számításba, nincs
más választásom, mint hogy meghívjam magát ebédelni. Hogy tetszik az ötlet?
- Igazán köszönöm, Mr. Walling, de nem hiszem…
- Csak egy ebédről van szó - mondtam, és feltartottam a kezemet, hogy ezzel is
kimutassam ártatlan szándékaimat.
- Baráti ebéd, egy nyilvános helyen. Bárhol, ahol szeretné! Az elragadó szempár
az enyémbe kapcsolódott. A bájos arcot remek keretbe foglalta a vállig érő,
finom haj.
- Bárhol?
- Csak nevezze meg! Vajon pajkos szikrát láttam megcsillanni azokban a nagy
szemekben?
- Mindig is szerettem volna kipróbálni a Lutece-t - mondta végül. A Lutece! A
lány ízlése elég költséges! De nem számított. Ami engem illet, mindig is úgy
véltem, hogy a pénz legjobb felhasználási módja, ha a szerelem szolgálatába
állítjuk. Vagy a vágy szolgálatába.
- Szeretem, ha egy nő tudja, hogy mit akar - mondtam.
- Szóval, legyen a Lutece. Indulhatunk? A szeme még tágabbra nyílt.
- De hát nem kell asztalt foglaltatni? Hogy jutunk be?
- Nekem mindig szorítanak helyet - közöltem nem minden büszkeség nélkül.
Természetesen így is történt, és ez mély benyomást gyakorolt bájos partnernőmre.
A lány kissé ijedtnek tűnt az elegáns környezet, a pincérek udvarias
szolgálatkészsége, továbbá a fantasztikus ételek láttán.
Tökéletes körülmények a
csábításhoz, gondolhatná bárki, és mégis, minden erőfeszítésem dacára láttam,
hogy egyetlen lépéssel sem kerültem közelebb a próbafülkéhez. Abigail
barátságosan viselkedett, sőt, néhány pohár bor után könnyed flörtölésre is
hajlandó volt. Ugyanakkor, bár biztos voltam abban, hogy elérem nála a célomat,
a hosszan elnyúló udvarlás nem szerepelt a terveim között. Ha meg akartam nyerni
a fogadást, akkor, hogy úgy mondjam, sínre kellett tennem az ügyet.
Eltöprengtem, vajon hogyan reagálna, ha elmesélném neki a fogadást, ha az
asztalra teríteném a lapokat. Úgy döntöttem, megér egy próbálkozást. Ha nem
válik be, nem vesztek semmit, és a jövőben még mindig visszatérhetek hozzá.
- Abigail - mondtam végül szeretnék mesélni magának egy nemrégiben kötött
fogadásról. Elmeséltem neki az egészet. Pontosabban majdnem az egészet.
Természetesen volt annyi eszem, hogy nagy bölcsen elhallgassam előle: már a
fogadás előtt is vonzódtam hozzá, sőt tulajdonképpen a hozzá való vonzódásom (no
meg a keresztneve) nyomán született a fogadás. A tétet illetően alaposan
mellébeszéltem, és elferdítettem más, az ő szempontjából jelentéktelen
részleteket is. Gondosan kifejtettem, hogy üzleti ismeretségről van szó, és
csakis a pénzről szól a dolog. Az általam előadott mese kevésbé volt romantikus,
mint az igazság, de jóval biztonságosabbnak tűnt. Abigail újra megdöbbent, vagy
legalábbis úgy csinált.
- Gyakorlatilag… azt mondta… az a szándéka… - hebegett zavartan.
- Igen. Azt mondtam és az a szándékom. Mindez maga miatt van, Abigail. Ha nem
volna olyan csinos… Vagy, ha nem A-val kezdődne a neve…
- Ejnye Mr. Walling! - ivott néhány korty bort.
- Nem hiheti, hogy én megtenném, csak azért, hogy…
- De! Igenis remélem, hogy megteszi - mondtam lágyan.
- Tudja, ha egy férfi ilyen fáradságos feladatnak szenteli magát, szeretné a
lehető legkellemesebb körülmények között kezdeni. A jövőben sokkal könnyebben
boldogulnék a feladattal, ha olyan valakire tekinthetek vissza, mint ön. És -
tettem hozzá agyafúrtan - olyan valakire tekintenék előre, mint ön!
- Maga szörnyű ember! - sóhajtott Abigail, és kiitta a maradék borát.
- Tényleg pont az öltözőfülkében akarja? A Brooks Brothersnél kiépített
öltözőfülkék jóval nagyobbak, mint a más helyeken megszokottak, de még így sem
nevezhetők tágasnak. Szerencsére az ajtókat belülről is bezárhatja a vásárló. A
szűkös hely eléggé kényelmetlen lett volna két, a padlón fekvő, és erőteljes
mozgássorba bonyolódott ember számára.
A szobácskákat azonban keskeny fapadokkal bútorozták be, amelyekre az ember a
ruháit teszi átöltözéskor. Abigail és én egészen másra használtuk a berendezést.
A ruháinkat szétszórtuk a padlón, az apró padot pedig mi magunk foglaltuk el. Én
a kemény fán ültem, Abigail pedig rajtam. A hátát fordította felém, kissé
előrehajolt, és a térdeimre támaszkodott. A felsőteste köré fontam mindkét
karomat, a tenyerem a mellére tapadt, és féktelenül ágaskodó férfiasságom mélyen
behatolt édes, forrón lüktető testébe.
Ebben a helyzetben mindketten láthattuk magunkat az ajtóra szerelt, hatalmas
tükörben. Be kell vallanom, a lány gyönyörűséges, lassan emelkedő-süllyedő
testének látványa igen jótékonyan hatott a vágyamra. Abigail is élvezhette a
dolgot, mert amikor először elérkezett a csúcsra, a szájára kellett tapasztanom
a tenyeremet, hogy elfojtsam a sikolyát. A második alkalommal szembefordult
velem, és szenvedélyesen csókolóztunk, így gyönyörének kiáltásait az ajkam
tompította le. Az én nyögésemet meg az övé.
Miután túl voltunk a dolgon, Abigail ideges lett, mert minél előbb vissza
kellett térnie a munkához. Azt hiszem egy kicsit megbotránkozott azon, amit
tett. Villámgyorsan felöltözött, és szinte szó nélkül otthagyott. Én is
felöltöztem, de jóval lassabban, jóval nyugodtabban. Meglehetősen elégedett
voltam, és megpróbáltam az emlékezetembe idézni egy olyan nőismerősömet, akinek
B-vel kezdődik a keresztneve.