26 éjszaka - Erotikus kalandok

1.

Csajozási és pasizási tanácsok

A női test illata bizonyára isteni eredetű. Ezúttal is, mint mindig, még mielőtt teljesen felébredtem volna,tudtam, hogy egy nő fekszik mellettem. A mennyei eredetű illat leírhatatlan, és sokak számára észrevehetetlen is egyben. Számos ismerősöm mesélte, hogy csak bizonyos körülmények között tudatosul bennük, ami szerintem elég lehangoló tény. Azokon a ritka reggeleken, amikor nélkülöznöm kellett ezt az illatot, eluralkodott rajtam valami szörnyű levertség, és heves késztetést éreztem, hogy ismét megtapasztaljam, méghozzá olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehetséges.
Azon a bizonyos reggelen nem szenvedtem a hiányától. Hálásan kinyújtottam a kezemet, hogy megérintsem a mellettem szuszogó testet, bár még nem voltam annyira magamnál, hogy eszembe jutott volna a neve. De nem is számított. Az illat elárulta, hogy nőről van szó, és a kezem hamarosan visszaigazolta azt, amit az orrom már jelzett. Lágy, meleg, sima bőr, ágaskodó mellek, gömbölyded fenék, formás, feszes comb…
- Jó reggelt! - hallottam az álmos hangot, és hirtelen beugrott. Igen, ez Phyllis. Szőke, csinos, macskaszerű, és… férjezett.
A férje üzleti útra ment. Milyen kényelmes lehetőség! Nem ez volt az úriember első utazása, amit Phyllis és én kihasználtunk. Volt valami a nővel kapcsolatban, amit küszködve igyekeztem feleleveníteni. Mindig is büszke voltam arra, hogy képes vagyok elraktározni az elmémben - mint valami lexikonban, ha szabad így mondanom - az ilyen jellegzetes adatokat. Ó, igen, megvan! Phyllis azt szerette, ha egy bizonyos módon érintem meg. Magasan a combjai között, pontosan a hüvelye alsó pontjánál.
Pontosan… éppen… így…
- Óóó! - lihegte Phyllis.
- Ó, istenem! Ó, Steven! Közelebb csusszant, hozzám préselte rendkívül formás testét, és vonaglani kezdett. Az ujjaim ismét végigsimították azt a bizonyos pontot, majd egy kicsit messzebbre kalandoztak.
- Jézusom! - sóhajtott ismét, majd a lábát magasra lendítve rám vetette magát. Széles terpeszben feküdt rajtam, megragadta a farkamat - ami már az ébredésem pillanatától fogva keményen ágaskodott - és bevezette a testébe. Elismerésem jeléül felnyögtem, ám ebben a pillanatban megszólalt a telefon.
- Ó, istenem! - nyögte Phyllis elfúló lélegzettel.
- Jaj, ne!
- Ez csak Miss Greenglass lesz! - nyugtattam.
- Ne aggódj! Az éjjeliszekrényen álló telefon felé nyúltam. Igyekeztem úgy mozogni, hogy ne szakítsam meg a testünk közötti kapcsolatot.
- Ne vedd fel! - lihegett a nő, de én csak kacsintottam.
- Igen? - szóltam a telefonba.
- Én vagyok, Mr. Walling! Csakugyan Miss Greenglass volt, az asszisztensem. Minden egyes hétköznap reggel ebben a nevetséges, civilizált emberhez méltatlan órában jelent meg a házamban. Ettől a szokásától nem tudtam eltéríteni se könyörgéssel, se fenyegetéssel.
- Dolgom van, Miss Greenglass! - mondtam kurtán a telefonba. Ez bizonyos értelemben igaz is volt, bár pillanatnyilag csupán annyit kellett tennem, hogy hanyatt fekszem, miközben Phyllis vadul hullámzó keblekkel és gyönyörű ívben hajló lábakkal fel-le ugrál rajtam.
- Biztos voltam benne - mondta Miss Greenglass, és a hangját éppen csak egy árnyalatnyi szarkazmus színezte. Valószínűleg meghallotta a háttérben Phyllis zihálását, de az is lehet, csupán arról volt szó, hogy a titkárnőm tökéletesen tisztában volt azzal, mit szoktam csinálni ebben az időszakban.
- Arra gondoltam, hogy nekilátnék azoknak az szerződésformáknak, Mr. Walling, amíg maga… rá nem ér.
- Rendben - mondtam -, köszönöm, Miss Greenglass! Éppen időben tettem le a telefont, így megkíméltem a titkárnőmet attól, hogy végighallgassa az örökké orgazmusra kész Phyllis elragadtatott sikolyait, amelyek megerősítették volna abban, amit már addig is tudott. Phyllis hátravetette a fejét, vadul vonaglott a kéj édes szorításában, majd elernyedt és rám zuhant.
- Ne aggódj Miss Greenglass miatt! Már megszokta, hogy várnia kell! Azzal gurulva átfordultunk, óvatosan, nehogy megszakadjon a gyönyörteli összeköttetés. Ekkor én voltam felül, és nekiláttam, hogy maradéktalanul kiélvezzem a pompás női test nyújtotta örömöket.
- Elvégezte, amit akart, Mr. Walling? - érdeklődött Miss Greenglass, miután megjelentem az irodaként szolgáló szobában. - Átmenetileg, Miss Greenglass, átmenetileg. Mrs. Dilsey eléggé kimerült, és pillanatnyilag nincs a közelemben másik nő. Hacsak, esetleg ön nem kapható valamire… Miss Greenglass a lehető legsivárabb tekintetével nézett rám. A szándékaim nem jelentettek újdonságot számára. Gyakorlatilag napról napra nőtt bennem a vágy, és vele együtt a reménytelenség is. A tőlem kapott ajánlatokra sorban lekicsinylő elutasítás volt a válasz.
- Biztos vagyok abban - közölte ezúttal -, hogy az ön számára nem jelent problémát, hogy megtalálja a megfelelő prédát, még napnyugta előtt. Nekiláthatunk végre ezeknek a szerződésformáknak? Ami engem illet, sokkal inkább vágyódtam az ő formái után, és ezzel tökéletesen tisztában is volt. A testét nézni nagyobb gyötrelmet jelentett a számomra, mint bármi más.
Ruháinak rideg, hivatalos stílusa még csábosabbá varázsolta. Sötét haját rendszerint magasra tornyozta a fején és összetűzte a tarkóján. Sokszor szinte szétvetett a vágy, hogy lássam, amint a pompás hajkorona kibontva leng, és szabályos, rendkívül vonzó arca körül lobog. Sajnálatos módon, bár már hat hónapja dolgozott nálam, és heti öt napot töltöttünk együtt, még azt sem engedte meg, hogy a keresztnevén szólítsam.
- Prédát mondott? - kérdeztem. Úgy éreztem, mintha kissé megsértődött volna valamiért.
- Biztosíthatom, hogy nem prédának tekintem a hölgyeket, akikkel időnként van szerencsém… hogy úgy mondjam…
- Enyelegni? - segített ki Miss Greenglass.
- Köszönöm. Enyelegni. Szóval, nem prédaként gondolok rájuk. Bizonyos értelemben vadászom rájuk, de nem használok fegyvert, nem sebzem meg őket és nem okozok nekik semmiféle gyötrelmet. Csupán gyönyört adok, és ők viszonozzák a szívességet.
- Milyen nagylelkű! - morogta Miss Greenglass.
- Nekilátunk végre a munkának?
- Ami azt illeti, én most lelépek. A Brooks Brothershez megyek, hogy megnézzek egy új öltönyt. Tegnap merő véletlenségből benéztem hozzájuk, és egy nagyon kedves, ifjú hölgyhöz volt szerencsém, aki ott dolgozik. Tudja, én még emlékszem arra, hogy régebben a Brooks Brothers egyáltalán nem alkalmazott nőket. De változnak az idők, és a változás néha kimondottan előnyös!
- Értem, szóval már kijelölte a mai célpontot - állapította meg a titkárnőm szárazon.
- Látom, makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy ilyen ádáz képet fessen rólam. De nem tagadom, valóban ilyen gondolattal játszom. A hölgy neve: Abigail. Mindig is tetszett ez a név. Van benne valami büszke és ódivatú, de ezzel együtt amolyan kislányos csengésű. Abigail. Tudja, valami miatt vonzódom az A- val kezdődő nevekhez! (Miss Greenglass keresztneve: Anne.)
- Maga valamennyi névért rajong, kezdődjék az ábécé bármely betűjével, A-tól Z- ig - mondta negédesen.
- Feltéve persze, ha női név. - Ha jobban belegondolok, ez igaz - bólintottam.
- És azt hiszem, egyszer-kétszer végigmentem már az összes betűn. Bár, talán az X kimaradt. Nem is, várjon csak! Néhány évvel ezelőtt volt szerencsém egy hölgyhöz, aki a Xanthippe nevet kapta az apjától. Az öregúr történészprofesszor volt. A lány a mindennapi életben persze nem használta, Tiffanynak hívatta magát. Teljesen véletlenül megtudtam, hogy…
- Tudja, mit kellene tennie? - szakított félbe Miss Greenglass, hangjában a jellegzetes, greenglassi tónussal.
- Menjen végig sorrendben az egész ábécén. Úgy vélem, komoly kihívás lenne, szemben azzal, hogy rendszertelenül, nyakra-főre teríti le az áldozatokat. Egy pillanatig elgondolkodtam.
- Tényleg, ebben van valami - bólogattam lassan.
- Ez tényleg komoly kihívás! Elkezdeném, mondjuk Abigaillel - feltéve persze, hogy becserkészhető -, aztán folytatnám Barbarával, Bettyvel, majd jöhetne egy Carolyne, vagy egy Christine… Ha sikerülne elcsábítani hetente egyet, hat hónap alatt végeznék az egész ábécével.
- Már hogy a csudába lenne képes - szúrta közbe Miss Greenglass - heti egyre korlátozni a hódításai számát?
- Természetesen időközben lennének mások is, és…
- Nem, nem lennének mások! - csattant fel Miss Greenglass.
- Ez is része lenne a feladatnak. Ez is kihívás! Szigorúan tartania kell az ábécé sorrendet mindaddig, amíg be nem fejezi! És ha nem sikerül hat hónap alatt befejezni, akkor bizony kudarcot vallott. Kíváncsian méregettem a hölgyet.
- Jól értem, hogy maga szabályokat állít fel nekem? - kérdeztem.
- Van valami oka azt hinni, hogy nem tudom megcsinálni? Miss Greenglass megjutalmazott jellegzetes, kifürkészhetetlen pillantásával.
- Azt hiszem, elég nehéz lenne teljesíteni - mondta végül -, még magának is!
- Hajlandó lenne - kérdezem lassan -, fogadni velem?
- Fogadni, Mr. Walling?
- Igen, fogadni. Hogy képes vagyok-e huszonhat nővel hálni, a keresztnevük kezdőbetűje alapján ábécé sorrendbe rendezve? Méghozzá, hat hónap lefogása alatt?
- És ebben az időben nem foglalkozik másokkal?
- Ha ragaszkodik hozzá! - vontam vállat.
- Ez még ösztönözni is fog, hogy lendületesebben haladjak előre.
- És mi lenne a fogadás tétje? - kérdezte Miss Greenglass. A hangja éppoly hűvös volt, mint bármikor, de láttam, az arca enyhén elpirult, jelezve, hogy van elképzelése arról, mi lesz a válaszom. Vagy legalábbis részben.
- Nos, ha valamilyen okból kifolyólag én veszítenék - ön nyilván erre számít -, mondjuk, megduplázom a fizetését. A csudába is, ennél több kell - megtriplázom! Hogy tetszik?
- Eléggé csábító - mormolta -, sőt, rendkívül csábító, Mr. Walling! És mi történne, ha nyer? Egyenesen a szemébe néztem, és el kell ismernem, vitézül állta, sőt viszonozta a tekintetemet.
- Ha nyerek, Miss Greenglass - válaszoltam neki megfontoltan -, akkor elkezdem elölről az ábécét. Méghozzá Anne Greenglass-szel.
- Értem - bólintott, és a tekintetét továbbra is a szemembe fúrta. Igazából nem vártam tőle, hogy beleegyezik. Ez viszont világosan megmutatja, hogy bár bizonyos dolgokban többet tudok a nőkről, mint bármely más férfi (lehet, hogy ez kissé elbizakodottnak hangzik), néha viszont semmit sem tudok róluk, ahogy más sem.
- Rendben - bólintott Miss Greenglass -, állom a fogadást! Majdnem elájultam.
- Tényleg? - kérdeztem ostobán.
- Igen - válaszolta -, állom. Most pedig elindul, vagy neki-állunk végre ezeknek a szerződéseknek?
- Már régóta ábrándozom arról - mondtam Abigailnek -, hogy a Brooks Brothers egyik apró öltözőfülkéjében szeretkezem egy nővel. - Valóban, Mr. Walling? Abigail elpirult, és elfordult, hogy kiegyengesse a bemutató asztalon halmozódó, krétacsíkos ingeket. Volt egy érzésem, hogy a pirulás ellenére a hölgy korántsem döbbent meg annyira, mint mutatta.
Az ifjú hölgyek (márpedig a bájos Abigail a húszas évei elején járt) manapság ritkán őrizgetik az érintetlenségüket. A saját lábukon álló nők meg aztán pláne nem, még a Brooks Brothersnél uralkodó konzervatív környezetben sem. És akármilyen tartózkodó is volt a bájos Abigail, biztos voltam abban, hogy már nem szűz. Szemmel láthatóan elgondolkodott egy pillanatra a lehetőségen.
- No, persze - mondtam vidáman -, ha az öltözőfülke nem jöhet számításba, nincs más választásom, mint hogy meghívjam magát ebédelni. Hogy tetszik az ötlet?
- Igazán köszönöm, Mr. Walling, de nem hiszem…
- Csak egy ebédről van szó - mondtam, és feltartottam a kezemet, hogy ezzel is kimutassam ártatlan szándékaimat.
- Baráti ebéd, egy nyilvános helyen. Bárhol, ahol szeretné! Az elragadó szempár az enyémbe kapcsolódott. A bájos arcot remek keretbe foglalta a vállig érő, finom haj.
- Bárhol?
- Csak nevezze meg! Vajon pajkos szikrát láttam megcsillanni azokban a nagy szemekben?
- Mindig is szerettem volna kipróbálni a Lutece-t - mondta végül. A Lutece! A lány ízlése elég költséges! De nem számított. Ami engem illet, mindig is úgy véltem, hogy a pénz legjobb felhasználási módja, ha a szerelem szolgálatába állítjuk. Vagy a vágy szolgálatába.
- Szeretem, ha egy nő tudja, hogy mit akar - mondtam.
- Szóval, legyen a Lutece. Indulhatunk? A szeme még tágabbra nyílt.
- De hát nem kell asztalt foglaltatni? Hogy jutunk be?
- Nekem mindig szorítanak helyet - közöltem nem minden büszkeség nélkül. Természetesen így is történt, és ez mély benyomást gyakorolt bájos partnernőmre. A lány kissé ijedtnek tűnt az elegáns környezet, a pincérek udvarias szolgálatkészsége, továbbá a fantasztikus ételek láttán.
Tökéletes körülmények a csábításhoz, gondolhatná bárki, és mégis, minden erőfeszítésem dacára láttam, hogy egyetlen lépéssel sem kerültem közelebb a próbafülkéhez. Abigail barátságosan viselkedett, sőt, néhány pohár bor után könnyed flörtölésre is hajlandó volt. Ugyanakkor, bár biztos voltam abban, hogy elérem nála a célomat, a hosszan elnyúló udvarlás nem szerepelt a terveim között. Ha meg akartam nyerni a fogadást, akkor, hogy úgy mondjam, sínre kellett tennem az ügyet.
Eltöprengtem, vajon hogyan reagálna, ha elmesélném neki a fogadást, ha az asztalra teríteném a lapokat. Úgy döntöttem, megér egy próbálkozást. Ha nem válik be, nem vesztek semmit, és a jövőben még mindig visszatérhetek hozzá.
- Abigail - mondtam végül szeretnék mesélni magának egy nemrégiben kötött fogadásról. Elmeséltem neki az egészet. Pontosabban majdnem az egészet. Természetesen volt annyi eszem, hogy nagy bölcsen elhallgassam előle: már a fogadás előtt is vonzódtam hozzá, sőt tulajdonképpen a hozzá való vonzódásom (no meg a keresztneve) nyomán született a fogadás. A tétet illetően alaposan mellébeszéltem, és elferdítettem más, az ő szempontjából jelentéktelen részleteket is. Gondosan kifejtettem, hogy üzleti ismeretségről van szó, és csakis a pénzről szól a dolog. Az általam előadott mese kevésbé volt romantikus, mint az igazság, de jóval biztonságosabbnak tűnt. Abigail újra megdöbbent, vagy legalábbis úgy csinált.
- Gyakorlatilag… azt mondta… az a szándéka… - hebegett zavartan.
- Igen. Azt mondtam és az a szándékom. Mindez maga miatt van, Abigail. Ha nem volna olyan csinos… Vagy, ha nem A-val kezdődne a neve…
- Ejnye Mr. Walling! - ivott néhány korty bort.
- Nem hiheti, hogy én megtenném, csak azért, hogy…
- De! Igenis remélem, hogy megteszi - mondtam lágyan.
- Tudja, ha egy férfi ilyen fáradságos feladatnak szenteli magát, szeretné a lehető legkellemesebb körülmények között kezdeni. A jövőben sokkal könnyebben boldogulnék a feladattal, ha olyan valakire tekinthetek vissza, mint ön. És - tettem hozzá agyafúrtan - olyan valakire tekintenék előre, mint ön!
- Maga szörnyű ember! - sóhajtott Abigail, és kiitta a maradék borát.
- Tényleg pont az öltözőfülkében akarja? A Brooks Brothersnél kiépített öltözőfülkék jóval nagyobbak, mint a más helyeken megszokottak, de még így sem nevezhetők tágasnak. Szerencsére az ajtókat belülről is bezárhatja a vásárló. A szűkös hely eléggé kényelmetlen lett volna két, a padlón fekvő, és erőteljes mozgássorba bonyolódott ember számára.
A szobácskákat azonban keskeny fapadokkal bútorozták be, amelyekre az ember a ruháit teszi átöltözéskor. Abigail és én egészen másra használtuk a berendezést. A ruháinkat szétszórtuk a padlón, az apró padot pedig mi magunk foglaltuk el. Én a kemény fán ültem, Abigail pedig rajtam. A hátát fordította felém, kissé előrehajolt, és a térdeimre támaszkodott. A felsőteste köré fontam mindkét karomat, a tenyerem a mellére tapadt, és féktelenül ágaskodó férfiasságom mélyen behatolt édes, forrón lüktető testébe.
Ebben a helyzetben mindketten láthattuk magunkat az ajtóra szerelt, hatalmas tükörben. Be kell vallanom, a lány gyönyörűséges, lassan emelkedő-süllyedő testének látványa igen jótékonyan hatott a vágyamra. Abigail is élvezhette a dolgot, mert amikor először elérkezett a csúcsra, a szájára kellett tapasztanom a tenyeremet, hogy elfojtsam a sikolyát. A második alkalommal szembefordult velem, és szenvedélyesen csókolóztunk, így gyönyörének kiáltásait az ajkam tompította le. Az én nyögésemet meg az övé.
Miután túl voltunk a dolgon, Abigail ideges lett, mert minél előbb vissza kellett térnie a munkához. Azt hiszem egy kicsit megbotránkozott azon, amit tett. Villámgyorsan felöltözött, és szinte szó nélkül otthagyott. Én is felöltöztem, de jóval lassabban, jóval nyugodtabban. Meglehetősen elégedett voltam, és megpróbáltam az emlékezetembe idézni egy olyan nőismerősömet, akinek B-vel kezdődik a keresztneve.

fel